Két hónapon belül engedélyezheti a WHO a Szputnyik vakcinát Oroszország szerint
„Egyelőre nem érkeztek kritikus hangok” – fogalmazott az orosz állami befektetési alap képviselője.
„Egyelőre nem érkeztek kritikus hangok” – fogalmazott az orosz állami befektetési alap képviselője.
A márciusban beharangozott Sinopharm-gyárról még nincsen hír. A magyar kormány ugyanazt az utat próbálja bejárni, mint Szerbia, azonban ők jóval előttünk járnak.
Mi van akkor, ha valakinél két oltás után sem detektálható ellenanyag, hogyan és milyen újabb oltást kaphat? Már csaknem hárommillióan firtathatják e kérdést, míg mások már a második adagból sem kérnek.
A kínai mellett az orosz vakcinát is gyártanák Magyarországon. A szerbek ugyanezt az utat járják be.
Az Európai Gyógyszerügynökség és a WHO által jóváhagyott vakcinákat fogadják el az országban.
Ezt javasolja Dmitrij Medvegyev, aki orosz elnök is volt, jelenleg pedig Putyin pártjának vezére. Oroszországban a lakosságnak csak a 30%-a akarja beoltatni magát – írja az Rt.com.
A tömeges előállítás három héten belül megkezdődik.
A négyfős csoport Lettországból utazott 26 órát az 50 eurós orosz vakcina miatt, három hét múlva jönnek a második adagért.
Senki nem bízik senkiben.
Az orosz Szputnyik V esetében viszont nincs könnyítés.
Folytatódik a 16-18 év közöttiek oltása, de nem csak ők kaphatnak Pfizert a következő napokban. Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján emellett az is kiderült, hogy országos átlagban csökkenő tendenciát mutat a koronavírus-koncentráció a szennyvízben.
A külgazdasági és külügyminiszter a parlamentben beszélt arról, hogy mind az orosz, mind a kínai fél időben teljesítette vállalásait.
Gulyás Gergely szerint a "legkiválóbb védettséget adó" vakcináért épp hazájában nem lelkesednek.
A külföldieknek három napot mindenképpen az országban kell tölteniük, és vállalniuk kell, hogy hetekkel később visszatérnek a második dózisra.
Az EMA szerint az engedélyeztetés előtt álló oltóanyagok mindegyike hatásos az indiai vírusmutációval szemben.
A karanténkötelezettség alól csak az EU-ban engedélyezett vakcinákkal beoltottak kapnak felmentést Németországban.
A magyar fél szerint nincs gond a Szputnyik V-vel, az illetékes szlovák szervezetek azonban további válaszokat várnak az oroszoktól.
Brüsszellel szemben kemény, Moszkvával barátkozik a magyar külpolitika, amely az orosz vakcinának is helyet csinált az EU-ban.
Csütörtöktől indul az oltásuk, ehhez szülői beleegyező nyilatkozatra lesz szükségük.
A szlovák kormány elfogadta az orosz vakcina alkalmazását.